A legjobb férfi napszemüvegek idén nyáron

2020 férfi napszemüveg trendjei

A 2020-as nyár nem feltétlenül alakul úgy sokak számára, ahogy azt eltervezték, úgyhogy gondolhatnánk, hogy se női se férfi napszemüvegből ne keressük elő a tavalyit. A mostanában kialakult helyzet azonban nem lehet akadálya annak, hogy egy kicsit ne érezzük jól magunkat. Amikor éppen nem esik az eső, mind a szabadba vágyunk, kicsit fel akarunk töltődni a hideg, dolgos hónapokra, és az elmúlt időt pedig kipihenni. Erre a legjobb hely a strand, egy kis késő délutáni vagy koraesti kocogás, esetleg fagylaltozás a barátokkal, a családdal. Habár a fesztiválélményben idén nem feltétlenül vehetünk részt, azért nem kell magunkat minden örömtől megfosztani. Ha pedig már a szabadban van az ember, és a téli kabátot felváltja a sort és az atléta, akkor ideje beszerezni egy idén divatos napszemüveget is a teljes lazaság érdekében!

A színes vagy polarizált férfi napszemüveg

Ha már unjuk a megszokott trendeket, akkor próbáljunk ki valami újat! A kíváncsi tekintetek elől választhatunk egy polarizált férfi napszemüveget, ami titokzatossá teszi a megjelenésünket. Ha nem szeretnénk azonban ennyire zárkózottnak tűnni, és éppen az ellenkezőjét szeretnénk megmutatni magunkról, akkor a színes férfi napszemüvegeket éppen nekünk találták ki. Bulizáshoz egészen kiváló, egészen biztosan a parti lelkei leszünk benne, de a hétköznapok szürkeségébe is akármikor képes kis vidámságot és színt hozni. Egy szemüveg sokat elárul a viselője személyiségéről, és egy ilyen vidám, bohókás és laza darabbal ilyennek is fognak látni bennünket az emberek. Lazának, aki mindig képes egy-két viccet elsütni, aki nem veszi túl komolyan az életet, akihez bárki odamehet ismerkedni, nem fog elutasításra sor kerülni.

A klasszikus férfi napszemüveg

A klasszikusok sosem mennek ki a divatból. Még mindig a pilótaszemüveg talán a leginkább kelendő a férfiak körében, persze nem ok nélkül. Számos filmszínész viseli ezt a típust, hiszen ez mindenkinek jól áll. Olyan nagyszerű formával rendelkezik, ami bármelyik arcformához kiválóan illeszkedik, ezzel biztosan nem lehet mellé lőni. Persze, ezen belül is több típussal találkozhatunk, így válogatásra azért van lehetőség. Klasszikus még a kerekített aljú szemüveg, ami gyakorlatilag szintén mindenkinek jól áll, nem csak kortalan, de uniszex is, és tényleg sosem fog kimenni a divatból. Ezek a kortalan darabok azért olyan jók, mert nem kell minden évben újat és újat vásárolnunk, ha nem szeretnénk. Nagy előnye lehet, hogyha egyszer veszünk egy igazán minőségi darabot, akkor az hosszú ideig hűséges társunk maradhat. Ha mondjuk tudjuk, hogy nagyjából három éven át szeretnénk viselni a lencsét, akkor annyit árban be is fektethetünk, ahelyett hogy évente újabb és újabb éppen  divatos darabot választanánk. Ezért tökéletes lehet, hogyha hosszabb távú megoldást szeretnénk.

UV-szűrős férfi napszemüvegek

Trendek ide vagy oda, a lényeg a minőség. Elsősorban a Nap miatt hordjuk a szemüveget és nem azért, hogy másokat lenyűgözzünk, ezt nem szabad elfelejteni. A Nap káros UV-sugárzása mind a bőrünkre, mind a szemünk épségére veszéllyel van. A bőrünket nagyobb védelemben tartjuk: naptejet használunk, és kerüljük a legintenzívebb órákat, délelőtt tizenegy és három óra között kevesebbet megyünk ki, ha tehetjük, de legalábbis napozni biztosan nem fog senki. Amikor azonban a szemünk épségéről van szó, egy nem megfelelő minőségű akár női, akár férfi napszemüveg fals biztonságérzetet nyújt az ember szemének. Ha nem lenne rajtunk a szemüveg, akkor valószínűleg a földet bámulva, hunyorogva járnánk, vagy a kézfejünkkel takarnánk a szemünket. Amikor azonban napszemüveget veszünk fel, akkor a sötétebb környezet hatására bátran merjük nagyra nyitni a szemünket. Férfi napszemüveg éppúgy alkalmat adhat rá, hogy előforduljon ilyesmi, ahogy a női daraboknál. Ilyenkor tehát, amikor a szem védtelen helyzetbe kerül, létfontosságú, hogy megfelelő UV-szűréssel rendelkezzen a napszemüveg. Azt pedig csak a minőségi darabok tudják. Mindenképpen megbízható helyről rendeljünk tehát, ne bízzunk a piaci néhány ezer forintos darabokban, mert az az egészségünk rovására mehet.

A férfi napszemüvegek világa

Férfi napszemüveget vásárolni hálás feladat. Nincs vele sok probléma, nem kell ezer strassz és minta miatt aggódni, ahogy a női daraboknál, azonban azoknál sokkal jobban illeszkednek a férfi napszemüvegek az archoz, és így a választás is könnyebb és gyorsabb, tartósabb lehet. Itt a nyár, szóval ne halogassuk tovább sem a női, sem a férfi napszemüveg vásárlást, mert a végén még lecsúszunk az egész nyárról, és nem hordhattunk napszemüveget. Ez pedig igazán sajnálatos lenne, ezek a darabok hozzátartoznak a hamisítatlan nyár- és szabadságérzéshez. Ideje kihasználni a jó időt, már amennyi adatott idén nyáron belőle. Szóval nincs más hátra, mint keresni egy megfelelő oldalt, és ott válogatni, amíg egy tetszetős darab nem jön szembe velünk. Ha van rá lehetőség, még ma tegyük ezt meg, hiszen lassan vége is a jó időnek, de arra még éppen lesz elég időnk, hogy kihasználhassuk az új darabot. A kellemes nyárhoz egy jó napszeqmüveg alapszükséglet!